hu / en

Megjelent a Magyar Tudományos Akadémia Migrációs Munkacsoportjának elemzése

A szeptember elején megalakult akadémiai kutatócsoport a Belügyminisztérium kérésére szervezi és végzi a migrációs folyamatokkal kapcsolatos, részben már korábban megkezdett kutatásokat a Magyar Tudományos Akadémián. A testület október 29-én nyilvánosságra hozott tanulmányában, illetve ajánlásában többek között azt javasolja a kormánynak, hogy adjon nagyobb hangsúlyt az egyelőre feltartóztathatatlannak látszó bevándorlási folyamat szakpolitikai kezelésének.

A munkát Török Ádám, az MTA főtitkára vezetésével egy hetente ülésező bizottság irányítja. Tagjai Fazekas Károly, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont főigazgatója, Körösényi András, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont főigazgatója, Papp Z. Attila, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének igazgatója és Kocsis Károly, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézetének igazgatója.

Az elemzés az alábbi linkre kattintva letölthető:

Az Európába irányuló és 2015-től felgyorsult migráció tényezői, irányai és kilátásai

A tudományos bizottság eddigi eredményeit bemutató sajtótájékoztató visszhangja:

mta
index
origo
portfolio
hvg
metropol
444