hu / en

Elhunyt Illés Iván

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Prof. dr. Illés Iván, az MTA KRTK RKI kutató professor emeritusa, az MTA RKK egykori főigazgatója, a magyar regionális tudomány kiemelkedő alakja 2017. szeptember 22-én méltósággal viselt súlyos betegségben elhunyt.

Illés Iván közgazdászként a rendszerváltozásig az Országos Tervhivatal Tervgazdasági Intézetének igazgatóhelyetteseként tevékenykedett, ahol számos kutatást vezetett a hazai területi folyamatok alakulásáról. Elsőként foglalta egyetemi jegyzetbe a regionális gazdaságtan alapelveit és meghatározó elméleteit. Ezen műve eligazító jellegű volt a kilencvenes évek elején megindult regionális tudományi stúdiumokhoz. 1991-től 1997-ig főigazgatója volt az MTA Regionális Kutatások Központjának. Ezekben a szép, s egyben nehéz években bontakozott ki igazán a hazai regionális tudományok bázisintézete. Igényes szakmai vezetésével dolgozta ki az MTA RKK az első területfejlesztési törvény koncepcióját, alapozta meg az Országos Területfejlesztési Koncepciót (1998). Meghatározó szerepe volt az intézet decentralizált működésének elősegítésében, önzetlenül támogatta az egységek (csoportok, osztályok, intézetek) önállóságát, a kutatási profiljuk kialakítását, de a kollégák szakmai előrehaladását is. 1997–2000 között a Német Szövetségi Építési és Területfejlesztési Hivatal (BBR) tanácsadója lett, ahol intenzíven foglalkozott Kelet-Közép-Európa térbeli folyamataival, s ezen munkássága indította meg a nagytérségre fókuszáló magyar kutatásokat. Hazatérve az MTA RKK tudományos tanácsadója, majd 2013-tól kutató professor emeritusa. Munkássága ebben az időszakban az európai regionális politikára irányult, annak itthoni adaptációinak elemzésére. Intenzíven oktatott az ELTE, a BME és a Miskolci Egyetem keretében, ahol egyetemi tanári kinevezést kapott. Oktatói munkásságának eredménye a regionális gazdaságtan alapozó részdiszciplína bázisainak megújítása és több, a regionális tudományi képzéshez szükséges tananyag igényes összeállítása. Illés Iván a hazai regionális tudományok második generációjának kiemelkedő személyisége volt. Kedves, őszinte, tisztességes ember lévén érzékeny volt a szakmai problémákra, önzetlenül szolgálta a regionális tudományok előrehaladását, nagyszerű meglátásaival ösztönözte, véleményét elmondva segítette a kollégái tudományos karrierjét, az MTA RKK, az MTA RTB és az egyetemi munkahelyeinek fejlődését. Tisztelettel és nagyrabecsüléssel őrizzünk meg emlékét! Temetéséről később adunk tájékoztatást.