hu / en

Mindig is a magyar gazdaság érdekelt

Interjú Sass Magdolnával, a Világgazdasági Intézet igazgatójával.

Érdekes kört jár be az életutad, hiszen az első munkahelyed a VGI elődje, a VKI volt, és most ide jöttél vissza igazgatóként. Miért döntöttél úgy, hogy visszatérsz a kezdethez és megpályázod az igazgatói pozíciót?

Majdnem pontosan harminc év telt el a VKI-hoz való belépésem és a mostani második között. A KTI-ben nagyon jól éreztem magam, mert ha az embernek megvan a témája és teljesít, akkor ott a munkakörülmények ideálisak. Jó ez a magányos harcosoknak és azoknak is, akik inkább csoportban szeretnek dolgozni, kellemes hely egy kutató számára. Először, amikor a VGI-ből kerestek, hogy nem indulnék-e a pályázaton, nemet mondtam. Aztán Fertő Imrével kétszer is leültünk hosszan beszélgetni, ez alapján már elgondolkoztam a dolgon, és mivel a VKI-hoz – mint első munkahelyhez – erős érzelem fűz, meg úgy éreztem, hogy hozzá tudok járulni ahhoz, hogy jogutódja, a VGI újra a régi fényében tündököljön, ezért belevágtam. Eddig jók a tapasztalataim, nem bántam meg a visszatérést.

Sajátos vezetői sors az, hogy kineveznek, és beüt a járvány. Nem okozott-e nehézséget, hogy hirtelen home office-szal kellett a munkád elkezdeni?

Kutatóként mindenki alapvetően otthon dolgozik, bár a VGI-ben sokkal erőteljesebb a közösségi élet, mint a KTI-ben, de ez alapvetően mindenki számára kényszerhelyzet volt, amihez alkalmazkodnunk kellett. Még a karantén előtti utolsó héten mondtam el a munkatársaimnak, hogy miként képzelem el az intézményfejlesztést.

Nyilván sokakat ismertél, és ez segíthetett.

Igen. Előnye is volt az új helyzetnek: mindenre hosszabb idő és alaposabb átgondolás jutott. Most már persze jó lenne személyesen találkozni a kollégákkal, de nyáron mindenki kiveszi a szabadságát, tehát erre még várni kell. Ma volt egy online eseményünk, és tervezünk még legalább kettőt a nyárra, majd szeptembertől indulnánk be igazán rendesen.

Hol születtél és hova jártál gimnáziumba?

Debreceni vagyok, és a Kossuth Lajos Gimnáziumba jártam. Mint ahogyan a szakmából sokan mások: például az elődöm, Szanyi Miklós vagy Kalotay Kálmán.

Miért a Közgázra jelentkeztél?

Mert a kedvenc tantárgyam a matek, a történelem és a latin voltak. Sokáig hezitáltam, hogy történelem-latin szakra menjek-e a debreceni tudományegyetem bölcsészkarára, vagy a Közgázra. Mivel a matematikához nem akartam hűtlen lenni, így választottam a Közgázt, annak ellenére, hogy akkoriban nem sokat tudtam arról, mit is jelent a közgazdaságtan.

Az egyetemen, amikor szakot kellett választani, te a külgazdaság és a szociológia mellett döntöttél. Ez azért két egymástól kissé távol lévő terület, ami azt jelzi, hogy még akkor se dőlt el, hogy milyen irányba indulsz el.

Pontosan ezért választottam ezt a kettőt. A külgazdaságot azért választottam, mert ott rendesen lehetett nyelvet tanulni – meg hát a barátaim is odamentek. A szociológiát pedig második végén választottam, valamifajta ellensúlyként, hogy legyen egy menekülési útvonal, ha mégsem tetszene a külkereskedelem. De a szociológia tanulmányokat nagyon szerettem, nem bántam meg, bár végül mégsem lettem szociológus. Remek tanárok tanítottak ott: Andorka Rudolf, Bertalan László, Csontos László órái máig inspiratívak számomra.

Nem mindennapi nyelvhalmozó vagy. Angol, orosz, francia, olasz, német – vagyis öt felsőfokú nyelvvizsga, és spanyolul sem adnak el.

Szeretek nyelvet tanulni. Az egyetemen oroszt és angolt tanultam. A középiskolában tanult latin kiváló alapot adott az olaszhoz, meg a franciához is. Aztán egymásra épültek a nyelvek, de igazság szerint legjobban az adott nyelv közegében szerettem tanulni. Olaszul itthon tanultam meg, de aztán kint voltam ösztöndíjjal Olaszországban, és ez nagyon sokat segített. Franciául csak azért tanultam meg, mert három évet Franciaországban dolgoztam. Aztán volt egy spanyol barátnőm, akinél sokat jártam és rám ragadt egy kicsi abból a nyelvből is.

Már az első év után bekerültél a Rajk László Szakkollégium akkoriban amúgy meglehetősen macsó közegébe.

Igen, az akkoriban tényleg egy macsó közeg volt. Most már nem tűnik annyira olyannak, ahogy nézem a legutóbbi időszak vezetőinek névsorát. Eleinte nem is éreztem olyan jól magam. Introvertált típusként az első két évet kicsit elszabotáltam, de aztán egyre jobban éreztem magam, és  belevetettem magam a szakkolis munkába. Az egyetem után két évig még szeniorként bent maradtam. A Rajk nagyon sokat adott nekem, szoros baráti közösségre találtam ott. Sok mindenkivel tartom még most a kapcsolatot.

Az egyetem után végül sem külkereskedő, sem szociológus nem lettél, elmentél világgazdasági kutatónak. Ez hogy jött?

Szerencsével. Sipos Sándor és Dobozi István akkoriban a fejlődő országok részlegen dolgoztak és kerestek valakit, aki tud angolul. Mivel az előbbi szintén rajkos volt, felhívta Chikán Attilát, aki engem ajánlott. Egyébként ekkoriban keresett meg a Világgazdaság című lap, hogy menjek el hozzájuk újságírónak, de a kutatói pálya sokkal jobban vonzott. Az úgynevezett újonnan iparosodó országokkal foglalkoztam: Dél-Korea, Tajvan, Szingapúr, Hongkong. Ezek a hetvenes években nagyon gyors ütemben növekvő ázsiai kistigrisek azért voltak érdekesek, mert kíváncsi voltam, hogy az ő példájukból mit tudna a magyar gazdaság hasznosítani. Az első tanulmányomat Gáspár Pállal közösen ezekről az országokról írtuk.

Kutatási témáid széleskörűek, de azért az látszik, hogy mindig vannak olyan fő témáid, amikkel néhány évig foglalkozol.

Szeretek elmélyedni, hosszan rágódni egy-egy témán, de mindegyik fő témám mögött ugyanaz az egy kérdés húzódik meg. Engem igazából mindig is a magyar gazdaság érdekelt. Hogyan lehetne itt alkalmazni a külföldi tapasztalatokat, miket lehet tanulni más országoktól? Hogyan lehetne őket utolérni? Lehet-e hosszútávon növekedni, és ennek mik a feltételei? Valahogy mindig ebből indulok ki. Ezért is érdekelnek különösen a mienkhez hasonló régiós országok: Csehország, Szlovákia, Lengyelország. Mik a közös pontok, mik az eltérések és az utóbbiakat mivel lehet magyarázni? Mert valahonnan ugyanonnan indult mind a négy, de aztán mégis más lett az átmenet. A gyorsan iparosodó országoknál is az érdekelt, hogy ezt valahogyan lehetne-e itt hasznosítani, valamit át lehet-e venni? Ha nem, akkor miért nem?

A legutóbbi kedves témád a külföldi tőkebefektetések a régióban és Magyarországon. Most éppen Kína az, ami leginkább izgat.

De ez is magyar szempontból: jó-e az nekünk, ha idejön a kínai tőke. Érdekes-e egyáltalán az, hogy honnan jön a tőke? Szerintem igen.

Nagyon fontos szerintem, hogy tisztában legyünk azzal, hogy mi egy adatnak a valódi tartalma. Ha nem vagyunk vele tisztában, akkor teljesen fals következtetésekre juthatunk, ha mechanikusan használjuk számításokhoz, vagy bármilyen elemzésben. Most írtunk pont egy cikket a gyógyszeriparról. A kutatásunknak volt egy nagyon erős adatbázis elemzés része, ami input-outputv táblákon alapul. Kijött viszont néhány furcsaság is, ezeket úgy fejtettük meg, hogy elmentünk vállalatokhoz és megkérdeztük őket róluk. Azt a típusú kutatást szeretem, amikor a kvantitatív és a kvalitatív módszer valahogy kombinálódik. Nem mechanikusan értelmezzük a számítások eredményét, hanem megpróbálunk mögéjük nézni. Nem intézzük el azzal, hogy ezt nem lehet megmagyarázni, hanem próbáljuk megkeresni a lehetséges magyarázatokat. A vállalati beszélgetések ebben sokat segítenek.

1996-ban elhagytad a Világgazdasági Kutatóintézetet, és bár néhány évig mellékállásaid is voltak, attól az évtől mostanáig a KTI-ben dolgoztál. Mi volt az oka az akkori váltásnak?

Egyszerűen úgy éreztem, hogy nem tudok tovább fejlődni a VKI-ban. Akkoriban kialakult egy mennyiségi szemlélet, hogy szinte kilóra kellett ontani az anyagokat, köztük olyanokat is, melyeknek a témájához nem nagyon volt közöm. Jó csapat gyűlt ott össze, anyagilag nagyon kedvező körülményekkel, ami főleg az intézet sok külföldi projektjének volt köszönhető, de egyszerűen nem volt idő az elmélyült munkához. Egyébként Szanyi Miklóssal együtt mentünk át a KTI-be. Egy szobában is voltunk egy ideig, csak aztán én elmentem külföldre.

Amikor ő vezetőnek visszajött, akkor nem hívott téged?

De. Néhányszor megkérdezte, hogy nem volna-e kedvem visszamenni, de mint mondtam, én jól éreztem magam a KTI-ben. Ha tudod, mit szeretnél csinálni, akkor az egy nagyon jó munkahely.

Mik a terveid az intézetnél?

Azért is mertem elvállalni a megbízatást, mert elég sok emberrel dolgoztam már együtt, például az FDI-csoportban. Ott azt láttam, hogy vannak komoly értékek, és szerintem lehetne többet is kihozni a Világgazdasági Intézetből. Az utóbbi néhány hónapban is már rengetegen adtak be pályázatot, már van két D1-es publikációnk, ami még Miklós érdeme, de akkor is nagyon szép eredmény. Az előző öt évben nem volt D1-es publikáció, és most 2020-ban már van kettő is. Tehát vannak tehetségek, meg rejtett erők, erőforrások, amiket lehet mozgósítani. Ebben az intézetben sokkal több van, mint ami látszik, és remélhetőleg ebből sikerül is valamennyit kihozni, ösztönzéssel vagy szinergiák keresésével, talán mentorálással.

Életutadat látva azt gondolná az ember, hogy következetesen építed akadémikusi karriered. Azon kevés KRTK-s közé tartozol, aki kandidatúrával rendelkezik, docens is vagy. Úgy tűnik, mintha a tudatos építkezés már egészen fiatalon jellemzett volna téged.

Ez csak utólag látszik így. Sokszor csak kerestem a helyem. Pályám elején például úgy éreztem, hogy úgysem lesz kutató belőlem. Szerencsére találkoztam olyan emberekkel, akik ezen túllendítettek. Rengeteget jelentett számomra, amikor Antalóczy Katalinnal elkezdtem kezdő kutatóként dolgozni. Aztán Jane Hardy, a Univesity of Hertfordshire professzorával írt cikkünk idején tanultam meg, hogy alaptalanok azok a félelmeim, amik miatt addig nem publikáltam külföldön, a beszélgetéseink megérttették velem, hogy nincs ebben semmi ördöngösség. Máig emlékezetes, amikor elmondta, hogy nem kell másoktól koncepciókat átvenni, az a fontos, hogy alkossuk meg a sajátunkat. Eric Rugraff a Strasbourg-i Egyetemen abban segített, hogy megmutatta: miként helyezzük be a saját kutatásunkat a meglevő elméletekbe. Hogyan vezetjük le az elméletekből, hogy mi mit akarunk kutatni, hogy mit akarunk a cikkben megmutatni. Raed Safadi, aki az OECD-nél megtanított arra, hogy hogyan fogalmazzam meg és építsem föl a gondolatokat az angolszász hagyomány alapján. Alasdair Macbain, aki a Lancaster Univesity-n dolgozik, szintén sokszor inspirált és segített. Amikor találkoztunk, már 70 felett volt, most már talán a százat közelíti, de még dolgozik.

Nem voltam tehát annyira tudatos, hanem jók voltak az inspirációim, és azok mindig valahogy bizonyos értelemben bátrabbá tettek, meg mertem tenni lépéseket, amelyekről addig azt gondoltam, hogy nem vagyok rá képes.

E tapasztalataim alapján gondolom azt, hogy a VGI-ben számos kutatót csak megfelelően kell ösztönözni. A másik meg, hogy ha az ember rááll erre a sínre, akkor viszi tovább. Tehát igazából nekem is már rég meg kellett volna írni a nagydoktorimat, de remélem, hogy idén elkészül. Az életpályámon az egyik lépés önkéntelenül is hozta magával a másikat. És ha az is megvan, akkor már az ember óhatatlanul készül a következőre.

Szanyi Miklósnak volt egy nagyon érdekes és általa szakértői szintre vitt hobbija, ez az első világháborús katonai emlékek gyűjtése. Neked van ilyen hobbid?

A szépirodalom az én passzív kikapcsolódásom, meg a színház, a filmek, a zene, a kiállítások. A családé pedig az aktív pihenés, kirándulás, hegymászás. Volt egy hobbim: a bélyeggyűjtés, amit apukámtól örököltem és végül tavaly abbahagytam. 1970-től 2019-ig bezárólag az összes magyar bélyeg megvan. A lista valóban teljes, ha volt is egy-egy hiányzó darab, akkor sikerült nagy nehezen, kézen-közön megszereznem.

Miért hagytad abba?

Hát, megvan csaknem ötven év, most már inkább néha azokat rendezgetem, nézegetem…

 

Készítette: Siposs Zoltán

 

 

 

2024

Júl

12

H

K

Sz

Cs

P

Sz

V

1

2

3

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

1

2

3

4

Következő hónap >