hu / en

Az ″OTKA″ kutatási témapályázatok, a posztdoktori valamint fiatal kutatói kiválósági program 2021. évi nyertesei

A koronavírus okozta válsághelyzetben tovább nőtt a kutatói életpálya különböző szakaszaira kiírt OTKA-pályázatok keretösszege, hiszen a kutatások támogatására minden eddiginél nagyobb szükség van. Több mint 330 kutató és kutatócsoport nyert összesen 12 milliárd forint támogatást az elkövetkező 3 vagy 4 évre a

által meghirdetett alapkutatási pályázatokon.

Az egyéni kutatókat és kutatócsoportokat megcélzó, úgynevezett OTKA-típusú programok a legkülönbözőbb kutatói kezdeményezésű projektek finanszírozásával, három pályázati kategóriában segítik a hazai tudományos élet legkiválóbb kutatóinak szakmai fejlődését, eredményeit és nemzetközi elismertségét.

Idén három kategóriában összesen 1338 érvényes pályázat érkezett 46,6 milliárd forintnyi támogatási igénnyel. A kutatói életpálya elején álló – a tudományos fokozatot legfeljebb 12 éve megszerzett – pályázók számára a Posztdoktori kiválósági program és a Fiatal kutatói kiválósági program kategóriájában idén összesen 5,7 milliárd forint állt rendelkezésre, és ebből 180 projekt nyert támogatást. A Kutatási témapályázat alprogramban a már tapasztaltabb kutatók és az általuk vezetett kutatócsoportok igényelhettek támogatást sikeres alapkutatási témájuk továbbviteléhez, vagy éppen új, ígéretes témák kidolgozásához. Ebben a kategóriában 157 projekt indulhat el, összesen 6,3 milliárd forint támogatással.

Sikeres témapályázatot benyújtó kutatóink, intézeti bontásban:

Közgazdaságtudományi Intézet

Adamecz-Völgyi Anna: Emberi és társadalmi tőke: átmenet a felnőttkorba, generációk közötti mobilitás és fertilitás
Reizer Balázs: Munkavállalói szelekció és egyenlőtlenség
Pető Rita: Külföldi beruházás és béregyenlőtlenség Magyarországon
Lengyel Balázs: Mobilitás, társas- és gazdasági kapcsolatok, és egyenlőtlenség a városokban a pandémia alatt
Sziklai Balázs Róbert: Innovatív rangsorolási módszerek a hálózattudományban
Varga Júlia: Milyen tényezők gátolják a foglalkozási mobilitást Magyarországon
Csóka Péter: Pénzügyi likviditás és fenntarthatóság

Regionális Kutatások Intézete

Kovai Cecília: Mobilitási stratégiák és gazdasági ciklusok- hátrányos helyzetű roma népesség mobilitási stratégiái
Timár Judit: Marginalizált tértapasztalatok az egyenlőtlen földrajzi fejlődés kontextusában
Váradi Monika Mária: Időskorúak migrációja és lehetséges fejlesztési hatásai a vidéki Magyarországon

Világgazdasági Intézet

Szalavetz Andrea: Digitális átalakulás és digitális vállalkozások: feljebb lépési stratégiák és lehetőségek Magyarország számára
Szunomár Ágnes: Kína és Oroszország infrastruktúra-építése Kelet-Közép-Európában: Eltérő válaszok egy többdimenziós kihívásra
N. Rózsa Erzsébet: Egy lehetséges európai nagystratégia határai – az illegális migráció mint indikátor

Gratulálunk kutatóinknak!

Forrás: NKFIH