hu / en

Mennyire vágta földhöz a divatipart a koronavírus – és mit hoz 2022?

Dobos Emese írása a KRTK Blogban

 

 

“Két évnyi bizonytalanság, bezárt üzletek, elakadó ellátási láncok és készlethiány után úgy tűnik, hogy a divatiparnak van oka némi optimizmusra. Az iparágnak azonban a legkülönfélébb kihívásokra és a turbulens változó üzleti környezetre kell felkészülnie.

A divatmárkák szempontjából különösen kihívásokkal teli volt az elmúlt két év. A pandémiának voltak nyertesei és vesztesei a divatiparban – de inkább csak vesztesei akadtak. A koronavírus-járvány ázsiai kitörése először súlyosan érintette az alapanyag-ellátást és a délkelet-ázsiai gyártást. Az egyes országok járványhelyzete eltérően alakult, a járványkezelés pedig teljesen hektikusnak bizonyult: volt, ahol éppen a gyárak voltak kénytelen leállni, volt, ahol pedig az üzletek bezárását rendelték el. Ez igencsak feladta a leckét a divatcégeknek, hiszen évente akár többezer új termékkel rukkolhatnak elő és ahhoz, hogy egy ruhadarab, vagy éppen kiegészítő végül a boltok polcaira, vagy online kínálatába kerüljön, megannyi országon és kézen megy keresztül. Nagy cégek esetében például nem ritka, hogy több száz, de akár több ezer beszállítójuk van a gyártói oldalon és egyszerre 30-40 ország üzleteiben vannak jelen.

2020 áprilisában a Textil- és Ruhagyártók Európai Szervezete (EURATEX) még elég borúlátó volt: az általuk megkérdezett divatcégek vezetői a bevételük felének elvesztésétől tartottak és akár minden negyedik európai divatcég megszűnését prognosztizálták. Bár piaci szegmensenként, országonként és divatcégenként is eltérések vannak abból a szempontból, kit mennyire érintett (negatívan) a világjárvány, a Boston Consulting Group adatai alapján  összességében a világjárvány miatt a divatipar a bevétele harmadát elveszíthette: ez 2020-ban nagyjából 640 milliárd dolláros veszteséget jelent. A 2021-re vonatkozó adatokat még nem látjuk tisztán. A hazai textil-, és ruházati ipar, valamint bőr- és bőrtermékgyártás értékesítése a 2020-ra vonatkozó KSH adatok szerint majdnem 13 százalékkal esett vissza 2019-hez képest: ez nagyobb csökkenés, mint amennyi a feldolgozóipar egészének 6 százalékos visszaesése.

A Kereskedelmi Világszervezet legújabb jelentése szerint a textilipar világkereskedelme összességében 16 százalékkal nőtt: a növekedés azonban az egyéni védőeszközöknek (így a járványkezeléshez szükséges maszkoknak és más védőruházatoknak) köszönhető. Ha már említettük a nyerteseket: a sportruházati-, valamint luxuscégek, és azok a szereplők, akik erőteljes online „lábbal” rendelkeznek az értékesítés terén, abszolút profitálni tudtak a változó piaci környezetből. Bár azt hihetnénk, hogy új ruha vásárlásán gondolkodni nem volt túl indokolt az elmúlt időszakban, hiszen pár melegítő szettel is át lehetett vészelni ezt az időszakot, ez nem feltétlenül van így.”

⮚ Tovább a teljes cikkre – KRTK Blog – Portfolio – Dobos Emese (KRTK VGI) – 2022. január 22.

Címlapkép: Getty Images