hu / en

Luxusruhák éhbérért – ki a felelős? Dobos Emese írása a KRTK blogban a Portfolion

Dobos Emese, HUN-REN KRTK Világgazdasági Intézet
 

Egyre több szabályozás irányul a globális divatmárkák ellátási láncainak átláthatóságára, és így a megfelelő munkakörülmények biztosítására. Ahogy azonban a folyamatos, a nyilvánosságot is elérő, súlyos kizsákmányolás és jogsértések is mutatják: az 1990-es évek óta hódító vállalati kezdeményezések nem éppen hatékonyak. Na de meddig is terjed a vállalatok felelőssége, ha a divatipar gyártási oldalán dolgozók munkakörülményeiről van szó? Európa perifériáján Magyarország esetét vettük górcső alá. A hazai munkáltatói gyakorlatnak és a jogszabályi kereteknek „köszönhetően” is vihetnek haza a varrónők a minimálbért sem elérő fizetéseket. Továbbá itt is tetten érhetőek a „sweatshopok” (magyarul izzasztóműhely) helyi formái.
A divatiparban – és úgy általában a nemzetközi ellátási láncokban – uralkodó méltatlan munkakörülmények, kizsákmányolás és jogsértések az 1990-es évek óta a köztudatban vannak. Ebben az évtizedben robbantak ki a Nike kapcsán azok a botrányok, amik ráirányították mind a kutatók, mind a közvélemény figyelmét az ázsiai kizsákmányoló munkakörülményekre. Ugyanebben az évtizedben a legtöbb multinacionális cég vállalásokat tett ezek javítására. Ezek az ún. megfelelés alapú paradigma jegyében a céges etikai kódexek és auditok, valamint az inkább az együttműködés alapú paradigmához tartozó társadalmi felelősségvállalási projektek (CSR) voltak. Ezek mind azt célozták meg, hogy ellenőrizzék és javítsák az ellátási láncokban dolgozók munkakörülményeit.
⮚ Tovább a teljes cikkre

Címlapkép forrása: Getty Images