„Főleg olyan problémák érdekelnek, ahol valamilyen elv alapján párosítani, csoportosítani szeretnénk embereket vagy ki szeretnénk osztani tárgyakat, feladatokat. A közös vonás az szokott lenni, hogy a résztvevők rangsorolják a lehetséges opciókat, ezeket a rangsorokat pedig figyelembe kell vennünk, hogy mindenki véleménye számítson. Egy egyszerű példa az egyetemi felvételi rendszer, ahol a résztvevők egyetemek és hallgatók, az igazságosság pedig elsősorban azt jelenti, hogy ne legyen olyan helyzet, hogy egy valaki számára jobb szakra felvettek nála rosszabb diákot, ugyanakkor ezen belül szeretnénk, hogy a diákok a lehető legjobban járjanak. Ezen kívül végtelen alkalmazási terület van, amelyek végtelen fajta feltételt szabnak arra, hogy épp mit szeretnénk elvárni egy megoldástól. A munkám elsősorban az, hogy ilyen típusú kérdéseket vizsgálok és megpróbálok optimális megoldásokat találó algoritmusokat készíteni” – avat be mindennapjaiba Gergely. 

„A kutatás persze egy olyan szakma, amit nem lehet csak úgy letenni. Hiába határozom el néha, hogy pihenek pár napot, gyakran kapom magam azon, hogy ismét csak az aktuális matematikai problémáimon gondolkozom” – teszi hozzá.

„Mindig is motivált, hogy legyenek tételek, algoritmusok, amiket én találtam ki, viszont sokáig nem igazán tudtam eldönteni, hogy a matematikán belül mi érdekel igazán. Sok területbe, például a geometriába és a kvantumszámítógépek világába is bepillantást nyertem egyetemi kutatómunkám során, amelyek izgalmasak voltak ugyan, de mégis hiányzott belőlük valami, egyik sem ragadott meg igazán. Kicsit már kezdtem is megijedni, hogy mégsem való nekem ez a szakma, de aztán a mesterszak közepén felvettem egy izgalmasnak hangzó játékelmélet órát, ami mindent megváltoztatott” – meséli a fiatal tehetség, aki ezen a kurzuson csupa egyszerűen megérthető, mégis fontos, gyakorlatias problémáról tanult, olykor meghökkentő eredményekkel. 

„A téma azonnal megragadott és fel is kerestem az oktatót, Király Tamást, aki később a doktori témavezetőm is lett. Ő és társtémavezetőm, Bíró Péter végtelenül okos, ugyanakkor kedves és segítőkész emberek, akik nélkül tizedennyire sem jutottam volna a pályám során, és akiknek köszönhetően mindig látom, mennyire kifizetődő és sikeres tud lenni a kutatói élet. Szintén példaképemnek tartom Lovász Lászlót, aki minden zsenialitása ellenére egy rendkívül szerény és aranyos ember, és habár bárhol dolgozhatna a világon, mégis itthon kutat és tanít” – folytatja történetét Gergely.

Egyszer volt egy problémája, amivel hónapokig foglalkozott, majd végül feladta és félretette. „Persze rendkívül frusztráló, amikor valamit el kell engedni, mert túl nehéznek bizonyul. Egy évvel később aztán újra előkerült ugyanaz a kérdés egy projekt miatt, úgyhogy mindent beleadva újra nekiláttam. Már éppen újra fel akartam volna adni, amikor a semmiből támadt egy ötletem, amiből aztán pár nap alatt megoldottam a feladatot” – emlékszik vissza Gergely, aki szerint ezek a pillanatok a legemlékezetesebb dolgok a kutatásban, amikor a sok küzdelem és kudarc után az ember végre megtalálja a megfelelő irányt.

Mint meséli, a legfontosabb számára az, hogy legyen legalább egy olyan matematikai felfedezése, ami a való világban jól felhasználható és nagy hatása van. Az az álma, hogy legyenek olyan alkalmazások, szoftverek a világban, ahol saját algoritmusát használják, miáltal valamilyen módon segíteni tud az emberek mindennapjain. És ehhez egy matematikusnak elég egy toll és egy papír, vagy amivel manapság Gergely dolgozik, egy elektronikus toll és egy tablet.

A Kutatók Éjszakája 2018-ban elindított egy kezdeményezést, a Brain Star rovatot.
Az interjúsorozat célja a sokszínű kutatói hivatás bemutatása, a kutatói és fejlesztői munka vonzóvá tétele a fiatalok számára – fiúknak és lányoknak egyaránt.