2024. december 5-én ünnepélyes gála keretében, a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében adták át a 2024-es elismeréseket a HUN-REN kutatóinak.
Bareith Tibor, a HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos munkatársa Bárány Róbert Díjat kapott.
A Bárány Róbert Díj megalapításának és adományozásának célja a HUN-REN 40 év alatti fiatal kutatóinak kiemelkedő tudományos munkájának elismerése. A díjak odaítélésekor az elért eredmények mellett figyelembe veszik a tudományos munka innovatív megközelítését, valamint a benne rejlő potenciált és továbblépési lehetőségeket, így például a különböző projektekben való részvételt, illetve bekapcsolódást nemzetközi együttműködésekbe.
Az idei díjátadó ünnepségre Budapestre utazott a díj névadójának, a Nobel-díjas Bárány Róbert dédunokája, Robert Barany, aki a HUN-REN elnökével, Gulyás Balázzsal együtt adta át az elismeréseket.
Bareith Tibor tudományos fokozatát 2020-ban szerezte meg, 2023-ban csatlakozott a kutatóközponthoz. 2024-ben indult az OTKA posztdoktori kutatási pályázata „Árupiaci árak, infláció és monetáris politika” témacímmel. Számos jelentős kutatási projektben vett részt, köztük a Horizon 2020 BIOEASTsuP és az MNB zöld pénzügyi kezdeményezésében, valamint EFOP kutatási projektekben, amelyekből számos hazai és nemzetközi publikáció született. Oktatói kiválóságát a Kaposvári Egyetem Balogh László-díjával ismerték el. Legújabb cikkét, amely azt vizsgálja, milyen hatása van a monetáris politikának az élelmiszerárinflációra, a Journal of Agribusiness in Developing and Emerging Economies folyóirat fogadta el.
Gratulálunk kutatónknak!