Az Erdélyi Társadalom című folyóiratban megjelent Geambașu Réka, a Regionális Kutatások Intézete kutatója és szerzőtársa, Akácsos Emőke ‘A nemi egyenlőség „megrekedt forradalma”. Az erdélyi magyarok nemi egyenlőséggel kapcsolatos véleményei’ című tanulmánya. A kutatás a European Values Study 2019–2020-as adataira, annak erdélyi magyarokból álló almintájára épül. Az elemzés jelentőségét nem csak az adja, hogy a nemi egyenlőtlenség, illetve az ahhoz való viszonyulási módok egyfajta vakfoltját képezik az erdélyi magyarságra vonatkozó vizsgálatoknak, hanem az is, hogy a női emancipációt jellemző ún. megrekedt forradalomban kiemelt jelentősége van az értékrendeknek és ideológiáknak.
A nemi egyenlőség „megrekedt forradalma”.
Az erdélyi magyarok nemi egyenlőséggel kapcsolatos véleményei
Akácsos Emőke – Geambașu Réka
Erdélyi Társadalom – XXII. évfolyam, 1. szám 2024/1
Kivonat
Tanulmányunkban azt vizsgáljuk, hogy mi jellemzi az erdélyi magyarok nemi egyenlőségről vagy genderideológiáról alkotott véleményét, illetve milyen szociodemográfiai jellemzők alakítják az egyének vélekedését, nézeteit. A kutatás a European Values Study 2019–2020-as adataira, annak erdélyi magyarokból álló almintájára épül. Elemzésünk jelentőségét nemcsak az adja, hogy a nemi egyenlőtlenség, illetve az ahhoz való viszonyulási módok egyfajta vakfoltját képezik az erdélyi magyarságra vonatkozó vizsgálatoknak, hanem az is, hogy a női emancipációt jellemző ún. megrekedt forradalomban kiemelt jelentősége van az értékrendeknek és ideológiáknak. Adataink igazolják Begall és munkatársainak friss eredményeit, akik szerint a genderideológiák nem egysíkúak, hanem többdimenziósak, és eltérő változók alakítják a nők magánéleti-gondoskodó és nyilvános szerepvállalásával kapcsolatos véleményeket. Női perspektívából nézve az adatok a megrekedt forradalom valóságát tükrözik: a nők egyrészt interiorizálták a liberális feminizmus felhívását, hogy vegyék kezükbe sorsukat, és törekedjenek szakmai kiteljesedésre, ez viszont feszültségben áll azzal a társadalmi konszenzussal, hogy a gondoskodás és szülőség esszenciálisan a nőkhöz kötődik, másrészt pedig erőfeszítéseik jelentős ellenszélben történnek, miután a férfiak már kevésbé támogatóak a nők szakmai törekvéseivel szemben.
Kulcsszavak: nemi egyenlőség, genderideológiák, gondoskodási válság, anyaság, erdélyi magyarok