Keresés
Keresés
Close this search box.

hu / en

Megjelent Tóth G. Csaba „A népességváltozás mozgatórugói a visegrádi országokban 1990 és 2020 között” című könyvfejezete a TÁRKI kiadványában

 

A népességváltozás mozgatórugói a visegrádi országokban 1990 és 2020 között

Tóth G. Csaba

In: Tóth, István György; Gábos, András; Medgyesi, Márton Társadalmi riport 2024, Budapest, Magyarország; TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. (2025) pp. 283-299. , 17 p.


Magyarország az egyetlen a visegrádi országok közül, amelynek népessége évről évre folyamatosan csökkent az elmúlt évtizedekben. Ennek eredményeképpen 1990 és 2020 között az országban élők száma 10,4 millióról 9,8 millióra ( 5,8%-kal) csökkent. Ez alatt az idő alatt Lengyelországban gyakorlatilag nem változott (0,2%-kal mérséklődött) a lakosság 38 milliós létszáma, míg Cseh országban 10,4-ről 10,7 millióra, Szlovákiában pedig 5,3-ról 5,5 millióra (egyaránt 3,2%-kal) emelkedett a népesség a hivatalos adatok szerint. A népesség számának változása több szempontból is jelentősen befolyásolja egy társadalom életét (Mason–Lee 2022). Kihívást jelent sok más mellett a különböző korcsoportok közötti újraelosztásra épülő rendszerek miatt (pl. nyugdíjrendszer, egészségbiztosítás), érinti az állami és piaci szolgáltatásokhoz kapcsolódó kapacitások kihasználtságát, a természeti erőforrások felhasználásának ütemét és a klímaváltozás tempóját. Ennek megfelelően a demográfiai folyamatok alakulása gyakori témája a tudományos kutatásoknak és egyre inkább előtérbe kerül a közbeszédben itthon és külföldön egyaránt. A nyilvános diskurzusokban különösen sok szó esik a születések számának alakulásáról, illetve a nemzetközi vándorlásról, és annak hatásairól. Mindezek mellett – részben a koronavírus- járvány kapcsán – egyre gyakrabban kerül szóba a születéskor várható élettartam alakulása, illetve hogy milyen társadalmi-gazdasági kihívásokkal jár egy társadalom számára a lakosság átlagéletkorának emelkedése.

 

Társadalmi Riport 2024

Szerkesztők: Gábos András – Medgyesi Márton –Tóth István György

Budapest, Magyarország; TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. (2025)

 

A TÁRKI kiadásában megjelent a Társadalmi Riport 2024, amely – a sorozat 1990 óta tartó hagyományainak megfelelően – a magyar társadalom aktuális állapotáról számol be, hosszú távú adatsorok és a legutóbbi kötet óta az országban lefolytatott legfontosabb empirikus vizsgálatok alapján. A kötetben két nagy tematikus blokk foglalkozik európai uniós tagságunk első húsz évének társadalmi és gazdasági vonatkozásaival, valamint nagyobb fejezetek tekintik át a gazdasági mutatókat, az egyes társadalmi demográfiai csoportok helyzetét, a humán infrastruktúra helyzetét, és az értékek, politikai preferenciák alakulását.

A most megjelent kötetet 2025. február 21-én a Rózsavölgyi Szalonban mutatták be a szerkesztők, a rendezvény meghívott szakértői között volt Tóth G. Csaba, a magyarországi emberi erőforrások helyzetére fókuszáló panelbeszélgetés résztvevőjeként.

A Társadalmi Riport 2024 és a korábbi kötetek elérhetőek a TÁRKI weboldalán, illetve a könyvesboltokban.