Az elmúlt évtizedek során a közgazdasági kutatás módszertana jelentős átalakuláson ment keresztül. Az ökonometriai módszerek fejlődése és elterjedése, majd a nagy adatbázisok megjelenése után a következő fontos mérföldkövet a mesterséges intelligencia térhódítása jelenti. Ám a módszertani fejlődés nem feltétlenül jelenti az elméleti megértés fejlődését is. Sőt, gyakran éppen az ellenkezője az igaz: a technikai eszközök bonyolultságának növekedésével arányosan csökken az elemzések elméleti megalapozottsága. A tudománytörténet számos példát szolgáltat arra, hogy az új módszerekbe vetett túlzott bizalom tévútra viheti a kutatókat. A közgazdaságtanban különösen jellemző ez a jelenség, mivel e diszciplína folyamatosan küzd a természettudományok egzaktságának elérésére való törekvés és a társadalomtudományi jelenségek inherens komplexitása közötti feszültséggel. Az ökonometria hajnalán hasonló lelkesedés volt tapasztalható, mint amit most a mesterséges intelligencia alkalmazásával kapcsolatban látunk. Azonban utólag nyilvánvalóvá vált, hogy a matematikai formalizmus önmagában nem oldotta meg a közgazdasági kérdéseket – sőt, esetenként elfedett fontosabb intézményi és történeti összefüggéseket.
(…)
Fennáll a veszély, hogy a nyelvi modellek alkalmazása felületes irodalomfeldolgozáshoz vezet, ahol a hangsúly inkább a mennyiségen, mint a minőségen van. A közgazdasági kutatás esszenciája éppen a gondolatok szintézise és kritikai értékelése – ezt nem delegálhatjuk mesterséges rendszereknek.
⮚ Tovább a teljes cikkre
